Dr. Donald W. Miller, Jr. szívsebész professzor
University of Washington School of Medicine és a Seattle VA Medical Center tanára

Dr. Donald W. Miller, Jr. szívsebész professzorEgyre több jel utal arra, hogy az amerikaiak jobb egészségi állapotban lennének, és kisebb lenne a rákos és a fibrocisztás emlőbetegségek előfordulása, ha több jódot fogyasztanának. A versengő halogének, a fluorid és a bromid csökkent jódbevitellel párosuló fokozott fogyasztása jódhiány-járványt hozott létre Amerikában.

Az USA-ban élő emberek átlagosan 240 µg (mikrogramm) jódot fogyasztanak naponta. Ezzel szemben, a japánoknál több mint 12 mg (milligramm) a jód napi bevitele (12 000 µg). Ez 50-szerese az amerikaiak jódfogyasztásának. A japánok tengeri moszatot fogyasztanak, többek között a barna algát (moszat), vörös algát (nori lap, sushi), és zöld algát (Chlorella). A szárazföldi növényekkel összehasonlítva – amelyek csak nyomokban tartalmaznak jódot (0,001 mg/g) – a tengeri növényekben nagy koncentrációban van jelen ez a tápanyag (0,5-8,0 mg/g). Egy 1964-ben végzett vizsgálat szerint a japán algafogyasztás mértéke 4,5 gramm volt naponta. Ilyen mennyiségű tengeri alga mért jódkoncentrációja 3,1 mg/g (= 13,8 mg jód) volt. A közegészségügyi hatóságok szerint a Japán kontinentális területein élők jelenleg 14,5 g tengeri moszatot fogyasztanak naponta. Ez napi 45 mg jódnak felel meg. A kutatók azt is megállapították, hogy a Hokkaido tengerparti területein élők napi 200 mg jódbevitelt biztosító hínárt fogyasztanak. A tengeri halak és kagylók is tartalmaznak jódot. 15-25 kiló halat kellene ahhoz elfogyasztani naponta, hogy 12 mg jódot vigyünk be a szervezetünkbe.

A két ország lakossága egészségi állapotának összehasonlítása aggodalomra ad okot. A mellrák előfordulása az USA-ban a leggyakoribb a világon, míg Japánban, a legutóbbi időkig a legalacsonyabb. Azoknál a japán nőknél, akik elhagyták szülőhazájukat, illetve a nyugati stílusú táplálkozásra tértek át, nagyobb arányban fordul elő a mellrák azokkal szemben, akik tengeri algákat fogyasztanak. A várható élettartam az USA-ban 77,85 év. Ezzel az adattal az USA a 48. helyet foglalja el a 226 vizsgált ország között. Ugyanez az adat Japánban 81,25 év. Itt a legmagasabb a várható életkor az összes iparosodott ország között, és csak kevéssel marad el az öt vezető – Andorra, Makaó, San Marino, Szingapúr és Hong Kong – mögött. A csecsemőhalandóság Japánban a legalacsonyabb a világon. 3,5 haláleset jut 1000 élve születésre az egy év alattiak körében. Ez a fele az Egyesült Államokban mért csecsemőhalandósági adatoknak.

Ma hétből egy amerikai nő (csaknem 15 %) szervezetében élete során kialakul az emlőrák. Harminc évvel ezelőtt, amikor a jód fogyasztása kétszer akkora volt, mint most (480 µg/nap), húsz nő közül mindössze egynél alakult ki emlőrák. Jódot használtak kenyérsütéskor a kelesztéshez. Minden szelet kenyér 0,14 mg jódot tartalmazott. 1980-ban a kenyérgyártók a jód helyett brómot kezdtek el használni a kenyér állagának javítására. A bróm azonban verseng jóddal a pajzsmirigyben és más szövetekben történő felszívódásért. 30 évvel ezelőtt a jódot a tejiparban is szélesebb körben használták, mint manapság.

A jódozott asztali só a nyugati étrend legfőbb jódforrása

Napjainkban a jódozott asztali só a nyugati étrend legfőbb jódforrása. Azonban az amerikai háztartások 45 százaléka az élelmiszerboltokban ugyanúgy kapható jódozatlan sót vásárol. Az elmúlt három évtizedben még azok az emberek is, akik jódozott konyhasót fogyasztottak, mintegy 65 %-kal csökkentették só fogyasztásukat. Továbbá, a sóban található sokkal nagyobb klorid koncentráció (NaCl) gátolja a testvér-halogén jód felszívódását (a konyhasóban található jódnak mindössze a 10 %-a szívódik fel a belekben). Ennek eredményeként az amerikai felnőtt női lakosság 15 %-a szenved közepestől súlyos mértékű jódhiányban, amelyről az egészségügyi hatóságok meghatározása szerint akkor beszélhetünk, amikor a vizeletben található jódkoncentráció kevesebb 50 µgnál literenként. A jódhiányos golyvában (a pajzsmirigy látható, jóindulatú megnagyobbodása) szenvedő nőknél háromszor nagyobb a mellrák előfordulási aránya. A nagy mennyiségű jódbevitel a mellrák alacsony előfordulási gyakoriságával, míg az csökkent jódbevitel a mellrák gyakoriságának növekedésével hozható összefüggésbe.

A jód segít az emlőrák megelőzésében

A jód segít az emlőrák megelőzésébenÁllatkísérletek igazolják, hogy a jód segít a mellrák megelőzésében, mivel ok-okozati összefüggést találtak az epidemiológiai eredményekben. A rákkeltő nitrosmethylurea és DMBA emlőrákot okozott a nőstény patkányok több mint 70 %-ánál. Azoknál az állatoknál, amelyek jódot kaptak, különösen annak I2 molekuláris formájában, statisztikailag szignifikáns mértékben csökkent a rák előfordulási aránya. Más bizonyítékok, amelyek alátámasztják annak a feltételezésnek biológiai valószínűségét, miszerint a jód megakadályozza az emlőrákot, azt állapítják meg, hogy a mell ductalis sejtjei – különösen azok, amelyek nagyobb valószínűséggel lesznek rákosak, egy ú.n. jód szivattyúval (nátrium-jód symporter, ugyanaz, ami a pajzsmirigyben van) vannak ellátva, ennek segítségével szívják fel ezt a tápanyagot.

Hasonló megállapítások vonatkoznak az emlő fibrocisztás megbetegedésére is. 1920-ban az amerikai nők esetében a fibrocisztás emlőbetegségek előfordulási gyakorisága 3% volt. Ma a nők 90%-ánál fordul elő ez a rendellenesség epithelialis hyperplasia, apokrin mirigy metaplasia, folyadékkal telt ciszták, és fibrózis formájában. Hat millió fibrocisztás amerikai nő szenved a menstruációs ciklus alatt több, mint 6 napon át tartó közepesen súlyos vagy súlyos emlő fájdalomtól illetve érzékenységtől.

Állatkísérletekben a jódmentesen táplált nőstény patkányoknál fibrocisztás elváltozások voltak megfigyelhetők az emlőkben, amelyet gyógyít az elemi formában lévő jód (I2).

Orosz kutatók 1966-ban először mutatták ki, hogy a jód hatékonyan csillapítja a fibrocisztás emlőbetegségek panaszait és tüneteit. Vishniakova és Muravjeva 167 fibrocisztás betegségben szenvedő nőt kezelt 50 mg KI-dal az intermenstrualis időszakban. A kezelt nők 71%-ánál lépett fel gyógyulás.

A Canadian Journal of Surgery-ben 1993-ban jelent meg Gent és munkatársainak tanulmánya (angolul) », amely ugyancsak megállapította, hogy a jód enyhíti a fibrocisztás emlőbetegségek jeleit és tüneteit a betegek 70 %-ánál. Az összetett jelentés három klinikai vizsgálat összefoglalása, két Kanadában végzett vizsgálatsorozatról, amelyet 696 különböző jód féleséggel kezelt nő esetében végeztek el, és egyről seattle-i vizsgálatról. A seattle-i vizsgálatsorozatnak a Virginia Mason Klinika adott otthont, az 56 nő esetében végzett randomizált, kettős-vak, placebo-kontrollált vizsgálat célja, hogy összehasonlítsa 3-5 mg elemi jód (I2) hatását a placebóval (barna növényi festék vizes keveréke kininnel) szemben. A kutatók hat hónapon át kísérték figyelemmel a vizsgált alanyokat. Szubjektív és objektív változásokat figyeltek meg a fibrocisztás betegségnél.

A seattle-i vizsgálat (később kiterjesztették 92 nőre) statisztikai elemzése azt mutatta meg, hogy a jódnak rendkívül jelentős kedvező hatása van a fibrocisztás betegségre (p<0,001). A jód hatására csökkent az emlő érzékenysége, csomóssága, fibrózisa, feszessége, és a makrociszták száma, a teljes emlő vizsgálati eredmény öt paramétere, ahol az orvosok sem tudták, hogy a kísérletben résztvevő asszony jódot vagy placebót kapott-e. Ezt a 36-oldalas online is hozzáférhető jelentést 1995-ben benyújtottak a Food and Drug Administration (FDA)-nak, hogy jóváhagyást szerezzenek egy szélesebb körben elvégzendő, randomizált kontrollált klinikai vizsgálathoz, amely a jód hatékonyságát bizonyítaná fibrocisztás emlőbetegségek kezelésében. Az FDA nem adta meg a vizsgálati jóváhagyást, amely döntését azzal indokolta Dr. Donald Low-nak a kutatásvezetőnek, hogy a “jód egy természetes anyag, nem gyógyszer.” Azonban az FDA most úgy döntött, hogy jóváhagy egy hasonló a Symbollon Pharmaceuticals által szponzorált vizsgálatot. Ez a gyógyszercég III-as fázisú vizsgálatban a clinicaltrials.gov » oldalon 175 regisztrált nőt vont be a vizsgálatba.

A jód az orvosi gyakorlatban

A jód az orvosi gyakorlatbanA legtöbb orvos és sebész szűk perspektívából tekint a jódra. Fertőtlenítő szernek tekintik, amely tisztítja az ivóvizet, megakadályozza a műtéti sebfertőzéseket, valamint a pajzsmirigynek szüksége van rá, hogy előállítsa a pajzsmirigy hormonokat – ennyi. (Amikor a műtét előtt jódtinktúrával kenjük be a kezelendő felületet, a jódtinktúra elpusztítja a baktériumok 90 %-át 90 másodpercen belül.)

A pajzsmirigynek jódra van szüksége a tiroxin (T4) és trijód-tironin (T3) szintetizálásához. Ezek a hormonok szabályozzák anyagcserét, és irányítják a növekedést és fejlődést. A T4 négy jód atomot tartalmaz 27 egyéb atommal együtt (szén-, hidrogén-, oxigén és a nitrogén), azonban nagy mérete miatt a molekula súlyának 65%-át teszi ki. (A T3-nak három jód atomja van.) A pajzsmirigynek mindössze nyomokban van szüksége jódra (70 µg naponta ahhoz, hogy a szükséges mennyiségű T4-et és T3-at előállítsa.) Ezen okból mondják azt a pajzsmirigy orvosok, hogy a jód elegendő a szervezet számára µgnyi mennyiségben. Úgy vélik, hogy több mint 1000-2000 µg jód fogyasztása naponta túlzott és potenciálisan káros.

Tiroxin szerkezeti képlet

Tiroxin térbeli szerkezet

Tiroxin (T4) szerkezeti képlete és térbeli szerkezete

A jódról alkotott szakértői vélemények jelenleg a pajzsmirigy orvosok hatáskörébe tartoznak. Az orvosok és sebészek többsége elfogadja a jódnak kizárólag pajzsmirigyre vonatkozó hatásairól alkotott véleményt. Jellemzően figyelmen kívül hagyják, és nem tekintik mérvadónak azokat a vizsgálatokat, amelyek szerint a nagy mennyiségben bevitt jód a pajzsmirigyre gyakorolt hatásán túl is hozhat kedvező eredményeket különös tekintettel a női mell esetében. Ennek a szemléletnek lehet a következménye, hogy az emlőbetegség egyik meghatározó 1766 oldalas tankönyve Bland és Copeland: Az emlő átfogó kezelése jó-és rosszindulatú betegségei (2003) », sehol nem is említi a jódot.

A jód története fontos, ám kevéssé közismert. Ez a viszonylag ritka elem döntő szerepet játszott a bolygó légkörének kialakulásában és az élet kifejlődésében. Több mint két milliárd éven át nem volt jelen oxigén a légkörben, amíg egy újfajta baktérium, a cianobaktérium (kékalga) oxigént nem kezdett termelni a fotoszintézis melléktermékeként. A cianobaktériumok kifejlesztették jódaffinitásukat. Ennek legvalószínűbb oka az, hogy ezek a szervezetek jódot használtak antioxidánsként, hogy megvédjék magukat a szabad gyököktől, amelyet az oxigén hozott létre (szuperoxid anion, hidrogén-peroxid és hidroxil gyök). A tengeri moszatok tanulmányozása során a kutatók kimutatták, hogyan viselkedik a jód, és azt találták, hogy a moszat nagyobb mennyiségű jódot szív fel, amikor oxidatív stressz alá kerül. Más kutatók kimutatták, hogy a jód megnöveli a humán szérum antioxidáns státuszát a C-vitaminhoz hasonlóan.

A jód apoptózist, programozott sejthalált is indukál. Ez a folyamat alapvető fontosságú a növekedés és fejlődés során (az ujjak formája a magzatnál a szövetek közötti apoptózis következtében alakul ki), valamint a szervezet integritása számára veszélyt jelentő sejtek, mint a rákos sejtek és a vírusokkal fertőzött sejtek elpusztítása során. Az emberi tüdő rákos sejtjei, amelyek összefonódnak a jód felvételének és hasznosításának fokozását indukáló génekkel, apoptózison mennek keresztül, és összezsugorodnak jód adagolás hatására in vitro a testen kívül, és egerekbe beültetve egyaránt. A jód rákellenes hatása lehet a legszembetűnőbb bizonyítéka annak pajzsmirigyen kívüli (extratiroid) hatásának.

A jód pajzsmirigyen kívüli funkciói

A jód egyéb pajzsmirigyen kívüli funkciói további kutatást igényelnek. Eltávolítja a toxikus vegyi anyagokat (fluorid-, bromid-, ólom, alumínium, higany) és a biológiai toxinokat, elnyomja az autoimmunitást, erősíti a T-sejt adaptív immunrendszert, és véd a kóros baktériumok szaporodása ellen a gyomorban.

A pajzsmirigy és emlőmirigyek mellett más szövetek is rendelkeznek jód szivattyúval (nátrium/jód symporter). A jód szinte ugyanolyan mértékben képes koncentrálódni a gyomornyálkahártyában, a nyálmirigyekben, és az emlő tejmirigyeiben, mint a pajzsmirigyben (40-szer nagyobb a koncentrációja a vérben). Más szövetek, amelyek szintén rendelkeznek ilyen szivattyúval a petefészkek, a csecsemőmirigy, az adaptív immunrendszer székhelye, a bőr, a choroid plexus az agyban, ami gerincvelői folyadékot termeli és az ízületek, erek valamint a csontok.

A napi jódbevitel

A mai egészségügyi intézményrendszer óvatosan kezeli a jódot mint a legtöbb természetben előforduló elemet. A pajzsmirigy-orvosok a Wolff-Chaikoff hatásra hivatkoznak, és arra figyelmeztetnek, hogy a TSH (pajzsmirigy-stimuláló hormon) szintje emelkedhet a vérben, ha a napi jódbevitel egy milligramm vagy annál több. A Wolff-Chaikoff hatásnak (a pajzsmirigy hormon szintézis átmeneti gátlása, amely feltételezhetően a fokozott jódbevitel hatására fordul elő) nincs klinikai jelentősége. És – amennyiben előfordul – az emelkedett TSH-szint is “szubklinikai” jelenség. Ez azt jelenti, hogy a szint emelkedését nem kísérik a hipotireózis jelei vagy tünetei. Néhányan, akik milligramm mennyiségben visznek be jódot (általában több mint 50 mg/nap), a pajzsmirigy enyhe duzzanatát figyelhetik meg tünetek nélkül. Az emberek jelentős többsége (98-99 %-a) 1-20 mg jód dózist vehet magához naponta, anélkül, hogy ez klinikailag káros hatással lenne pajzsmirigy-működésükre. A pajzsmirigy betegségek előfordulási aránya a 127 millió japán ember esetében, akik nagy mennyiségű jódot fogyasztanak, nem sokban különbözik az USA-beli aránytól.

Mindenki egyetért azzal, hogy a jódhiányos táplálkozás rendellenességek széles spektrumát okozza, növekvő súlyossági sorrendben ilyen többek közt a golyva és a pajzsmirigy-túlműködés, a mentális retardáció, a kreténizmus (súlyos mentális retardáció kíséri a fizikai elváltozásokat). Az egészségügyi hatóságok az Egyesült Államokban és Európában megállapodtak a jód napi bevitel referencia értékében (RDI), korábbi nevén az ajánlott napi fogyasztásban (RDA). A jódhiány okozta tünetek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint a világ népességének 30%-át sújtják. Az jód napi referencia értéke (RDI), amelyre először 1980-ban tettek javaslatot 100-150 µg/nap. A szervezetek, amelyek egyetértettek ezzel a mennyiséggel, mint az American Medical Association, a National Institutes of Health – Nemzeti Kutatási Tanácsa, az Orvosi Intézet, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a WHO szakértői bizottsága, és az Európai Unió Nemzetközi Biztonsági Programja. Ezek az egészségügyi hatóságok úgy vélik, hogy a 100-150 µg/nap RDI elegendő ahhoz, hogy csaknem minden (97-98 %) egészséges egyén szükségletét kielégítse.

Ez a jódbevitelre vonatkozó konszenzus ellentétben áll azokkal a bizonyítékokkal, amelyek a magasabb jódbevitelt indokolják. Ezek a bizonyítékok magukban foglalják az állatkísérleteket, az emberi rákos sejtek in vitro vizsgálatait, a fibrocisztás emlőbetegségek esetében végzett, a jód gyógyhatására irányuló klinikai vizsgálatokat és az epidemiológiai adatokat. A napi 150 µgos jódbevitel megakadályozza a golyva és a többi ismert jódhiány-betegség kialakulását, de nem gyógyítja meg az emlőbetegségeket. Az emlőbetegségek megelőzése nagyobb jódbevitelét igényel. Sőt, ésszerű feltételezés, hogy csakúgy, mint a golyva és a kreténizmus, a fibrocisztás emlőbetegség, és az emlőrák szintén jódhiány okozta betegségek (ide tartozik még a méh mióma is).

Az, amit Albert Guerard az új igazságról ír, különösen érvényes a jódra: “Ha új utat keresünk az igazsághoz, akkor arra kell számítanunk, hogy annak megtalálását szakértői vélemények akadályozzák.” Az ma uralkodó tétel az, hogy a pajzsmirigy az egyetlen szerv a szervezetben, amelynek szüksége van a jódra, mint mikroelemre, és a pajzsmirigy szükségletén túlmutató napi jódbevitel potenciálisan veszélyes a szervezet számára. Az új igazság azonban az, hogy a test többi részének is szüksége van jódra, milligrammnyi, nem pedig µgnyi mennyiségben. Vessük csak fel ezt egy endokrinológusnak és vegyük észre, hogy véleménye hogyan cseng majd egybe az “új igazságról” írt intelemmel.

A szervetlen (nem radioaktív)jód négy leggyakoribb megjelenési formája a jodid (I -), molekuláris jóddal vagy anélkül (I2), a kálium-jodid (KI) tabletta 0,23-130 mg-ig változó dózisokkal; szuper telített kálium-jodid (SSKI), 19-50 mg-jodid cseppenként; a Lugol-oldat, 6,3 mg molekuláris jód/jodid cseppenként, és a Iodoral tabletták 12,5 mg jód/jodid tartalommal. Mind a Lugol oldat, mind pedig az Iodoral egyharmada (5%) molekuláris jód és kétharmad része kálium-jodid (10 %). Az eddig elvégzett tanulmányok szerint a jódpótlás a legjobban a molekuláris jóddal (I2) valósítható meg. Ezt részesíti előnyben az emlőszövet is.

A jód mint gyógyszer

Dr. Szent-Györgyi Albert nobel díjas orvos, a C-vitamin felfedezőjeJódot 1811-ben történt felfedezését követően a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására használták egészen az 1900-as évek közepéig, amikor az endokrinológusok arra figyelmeztetettek, hogy a “felesleges” jódmennyiség károsan befolyásolhatja a pajzsmirigy működését. A jód igen hatékony grammnyi mennyiségekben a különböző bőrgyógyászati betegségek, krónikus tüdőbetegség, gombás fertőzések, harmadlagos szifilisz, és még az érelmeszesedés gyógyításában is. A Nobel-díjas orvos, Dr. Szent-Györgyi Albert (1893-1986), a C-vitamin felfedezője így ír: “orvostanhallgató koromban a KI formában felírt jód univerzális gyógyszer volt. Senki sem tudta pontosan hogyan működik, de a hatása jó volt.” Diákkorunkban így viccelődtünk:

Ha nem tudod, hol, miért és mi,
a megoldás a K és I.

A kálium jodid szokásosan alkalmazott adagja akkoriban 1 gramm volt, ami 770 mg jódnak felelt meg.

Ami a KI-ot és a jód egyéb sóit (mint a nátrium-jodid) illeti, az elismert Encyclopedia Britannica, 1911-ben megjelent 11. kiadása, megállapítja, hogy “farmakológiai hatása legalább olyan homályos, mint amilyen következetesen zseniális hatása egyes betegségállapotok gyógyításában. Hatásmechanizmusával kapcsolatos tudatlanságunk azt kifejezést találja a legalkalmasabbnak, ami azt jelenti, hogy a vérben és a szövetekben jelen lévő szennyeződések kivezetését végzi. Leginkább vonatkozik ez a szifilisz mérgező melléktermékeire. Az tercier szakaszban – és korábban is – e betegség a leggyorsabb és legfélreérthetetlenebb módon adja meg magát a jodidoknak. Annyira, hogy e sók alkalmazása a legjobb módja annak meghatározására, hogy egy koponya tumor szifiliszes eredetű vagy sem.”

Ezt a 19. és 20. században alkalmazott gyógyszert jelenleg a 21. században is grammnyi mennyiségekben használják bőrgyógyászati kórképekben.Ezt a 19. és 20. században alkalmazott gyógyszert jelenleg a 21. században is grammnyi mennyiségekben használják bőrgyógyászati kórképekben. Gyulladásos dermatosis esetében, mint a nodularis vasculitis és pyoderma gangrenosum, a SSKI napi 900 mg jódadagokkal kezdve, majd hetente növelve a dózist legfeljebb napi 6 grammig, a tolerancia függvényében. Gombás bőrelváltozások esetében, mint a sporotrichosis már a kezelés kezdetén is grammnyi mennyiségben eredményesen alkalmazzák. Ezek az elváltozások a jóddal való kezeléssel két hét alatt megszűnnek.

Sok éven át használták az orvosok a kálium-jodidot kezdve napi 1,5-3 grammos adagokkal és akár több mint 10 gramm napi dózisig is elmentek az asthma bronchiale és a krónikus obstruktív légúti betegségek gyógyításában jó eredményeket elérve, és meglepően kevés mellékhatást tapasztalva.

Az orvosi szakirodalomban ismeretes egy esetleírás egy 54 éves férfiről, aki megivott egy adag, a nagynénje által a hűtőben tartott és reumatikus panaszainak kezelését szolgáló, vízben oldott “házi készítésű” SSKI jódot, amiről azt hitte, hogy jeges tea. Rövid idő alatt elfogyasztott 600 ml oldatot, amely 15 gramm jodidot tartalmazott Ez a mennyiség az ajánlott napi adag 100 000-szerese. Arca, nyaka és szája megduzzadt, átmeneti szívritmus-zavar alakult ki nála, majd rendben helyreállt az állapota.

A “Jód projekt”

Dr. Guy Abraham, az UCLA egykori szülész-nőgyógyász professzora 1997-ben beindította az ú.n. “Jód Projektet”, miután elolvasta a Gent jelentést a jódnak a fibrocisztás betegségben gyakorolt hatásáról. Cége, az Optimox Corp. Állítja elő a Iodoralt, amely tabletta formájában Lugol oldatot tartalmaz. Két gyakorló családorvost vont be a projektbe, Dr. Jorge Flechast (2000) Észak-Karolinában és Dr. David Brownsteint (2003) Michiganben, akik klinikai vizsgálatokat is végeznek.

A projekt hipotézise szerint a test fenntartásához szükséges jód mennyisége napi 12,5 mg, amely mennyiség hasonló a japánok által naponta fogyasztottnak. A hagyományos nézet szerint a test 25-50 mg jódot tartalmaz, melyek 70-80%-a a pajzsmirigyben található. Dr. Abraham arra a következtetésre jutott, hogy a test önellátása akkor áll fenn, amikor az elfogyasztott jódmennyiség 90 %-át kiválasztjuk. Kidolgozott egy jód-terhelés tesztet, ahol az 50 mg-os elfogyasztott jód vizelettel történő kiürülését vizsgálják a fogyasztást követő 24 órán át. Úgy találta, hogy az emberek nagy többsége az elfogyasztott 50 mg-os dózis jelentős többségét megtartja. Sokaknak napi 50 mg jódbevitelre van szüksége több hónapon át, és csak ezt követően ürítik ki a bevitt jód 90%-át. Vizsgálatai bizonyítják, hogy elegendő jódmennyiség adagolása esetén, a szervezet több jódot raktároz, mint azt eredetileg gondolták. 1500 mg-ot, amelynek mindössze 3%-a tárolódik a pajzsmirigyben.

Több mint 4000 – ebben a projektben részt vevő – beteg napi 12,5-50 mg-ig terjedő dózisokat vesz magához, a cukorbetegek pedig akár 100 mg napi adagot. A kutatók úgy találták, hogy a jód valóban visszafordítja a fibrocisztás betegségeket, a cukorbetegek kevesebb inzulint igényelnek; a hypothyroid betegek kevesebb pajzsmirigy gyógyszert, a fibromyalgia tünetei megszűnnek, és megszűnik a betegek migrénes fejfájása is. Hogy újra idézzem Dr. Szent-Györgyit: “A kutatók nem tudják, hogyan csinálja ezt a jód, de ez valami nagyon jó.”

A betegek 99 %-ánál a pajzsmirigy funkció változatlan marad. A jód nemkívánatos mellékhatásai, mint az allergiák, a nyálmirigyek és a pajzsmirigy duzzanata és a jódizmus ritkán – kevesebb, mint 1 %-ban – fordul csak elő. A jód eltávolítja a szervezetből a fluorid és a bromid mérgező halogénjeit. A jódizmust, a kellemetlen, rezes szájízt, az orrfolyást, és akne-szerű bőrelváltozásokat a bromid okozza, amit a jód kivon a szövetekből. A tünetek elmúlnak, amint csökkentjük a bevitt jódmennyiséget.

Ahogyan ezek az orvosok is rámutatnak, jód milligramm dózisban történő fogyasztásának természetesen párosulnia kellene egy megfelelő mennyiségű szelént, magnéziumot, és Omega-3 zsírsavakat tartalmazó teljes táplálkozási programmal. Így az ajánlott napi jódbevitel 100-szorosa “a legegyszerűbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb és legolcsóbb módja annak, hogy segítsen megoldani a nemzetet megnyomorító egészségügyi válságot”, mondja Dr. Abraham, a Jód Projekt vezetője.

Azok, akik ilyen mennyiségben fogyasztják a jódot nagyobb jóllétről, megnövekedett energiaszintről és letisztultabb gondolkodásról számolnak be. Hideg környezetben kevésbé fáznak, valamivel kevesebb az alvásigényük, jobb a bőrszínük és rendszeresebbé válik a székletürítésük. Ezeket az egészségügyi előnyöket érdemes lenne alaposabban tanulmányozni csakúgy, minta a fibrocisztás emlőbetegségek és a rák tekintetében.

Közben, talán követnünk kellene a japánok példáját, és jelentősen meg kellene növelnünk napi jódbevitelünket, ha nem is tengeri moszat fogyasztásával, de napi két csepp Lugol oldattal (vagy egy szem Iodoral tablettával).

További információ: