Hogyan segít a Bioaktív kékjód+?
Magyarországon hiány van belőle, pedig a születendő gyerekek intelligenciájára befolyással van. Mi köze mindehhez az I betűnek? Nem jár látványos tünetekkel, nem okoz hirtelen halált, és szenzációként sem lehet eladni, ezért meglehetősen keveset hallunk a Magyarországon komoly népegészségügyi problémának számító jódhiányról. Egy nagyon kis Békés megyei térségtől eltekintve egész Magyarország összefüggő jódhiányos területnek számít, ami azt jelenti, hogy ivóvízkészletünkből vészesen hiányzik ez az összetevő. A jód – vegyjele: I – természetes forrása a tengervíz, a tengertől távol fekvő területek hazánkhoz hasonlóan küzdenek ezzel a problémával. Ezenkívül nem csupán a kelleténél kisebb jódtartalom jelent problémát, de az a tény is, hogy a már szervezetünkbe került jód hatását a klórozás (amivel minden ivóvizet kezelünk) jelentősen visszaveti.
Az elmúlt évtizedekben több kutatás is bizonyította, hogy Magyarország szinte teljes lakossága érintett a pajzsmirigy-megnagyobbodásban, ami a csökkent jódbevitelnek nem egyetlen, de legjellemzőbb következménye. A rendellenesség nem is kismértékű: már az 5 éves gyerekeknél is kimutatható, hogy pajzsmirigyük mérete mintegy felével nagyobb a megfelelő jódellátottságú országokban élő gyerekekéhez képest.
A jódhiány a pajzsmirigy-megnagyobbodás mellett több élettani következménnyel is jár, ezért a WHO önálló kórképnek tekinti, és nem csupán nálunk, de számtalan országban folytat kampányt a jódhiányos táplálkozás felszámolására. A XX. század végén a Föld csaknem 2 milliárd lakosának egészségét veszélyeztette ez a hiányjelenség, de Európában is 400 millióra tehető a jódhiányban szenvedő polgárok száma.
Miért probléma?
A pajzsmirigy megnagyobbodása következtében több rendellenesség is felütheti a fejét. Elsősorban a magzatok és a fejlődésben lévő gyermekek egészsége kerül veszélybe, megnő a vetélés és koraszülés esélye, illetve a jódhiányos állapot következtében csökken a születendő gyermekek intelligenciahányadosa is. Árulkodó adat, hogy a golyva (kóros pajzsmirigy-megnagyobbodás) előfordulásának gyakorisága csaknem minden magyarországi megyében meghaladja a nemzetközileg elfogadott 5 százalékos arányt.
A súlyos jódhiány a születendő gyermekek esetében értelmi fogyatékosságot eredményez, a mérsékelt jódhiány pedig mintegy 10-15 egységgel csökkenti az intelligenciahányadost. Magyarországon a magzatok, illetve csecsemők 80 százaléka érintett mérsékelt jódhiányban, ami – Czeizel Endre szerint – mintegy másfél osztályzattal rontja le későbbi iskolai teljesítményüket. A probléma tehát egyéni és népegészségügyi kérdés egyaránt, így kezelése is egyéni, valamint közegészségügyi feladat.
A gyermekek értelmi fejlődését veszélyezteti a jódhiány! »
Mit tehetünk?
Csecsemőkortól kezdve egész életünk során szükség van a jódpótlásra, ennek mikéntje viszont nem egyértelmű. Kézenfekvő megoldás lehet a jódozott (tengeri) só rendszeres használata, ám ha egészséges mértékben sózzuk az ételeket, úgy ennek jódtartalma még mindig nem elegendő. Ma már több termék is biztosíthatja a megfelelő mennyiségű jódbevitelt, így például léteznek természetes jódtartalmú ásványvizek, étolajak, tabletták is. Vannak, akiknek nem csupán ajánlott, de hangsúlyosan fontos, hogy éljenek a jódkiegészítő készítményekkel, így például a terhes és szoptató anyukáknak, a kisgyermekeknek, illetve a pajzsmirigy-műtéten átesettek nagy részének.
Hogy milyen mértékű pótlásra van szükség, ahhoz tudni kell az adott térségben elérhető víz jódtartalmát, így egyszerűen kiszámítható a szervezetbe bevitt jód mennyiségének ismeretében, illetve a következő értékek figyelembevételével.
A szükséges jódmennyiség életkorok szerint:
- csecsemőkorban: 40-50 mikrogramm/nap;
- csecsemő-, óvodáskorban: 70-100 mikrogramm/nap;
- iskoláskorban: 100-150 mikrogramm/nap;
- felnőttkorban: 150 mikrogramm/nap;
- terhesség idején: 175 mikrogramm/nap;
- szoptatás idején: 200 mikrogramm/nap.
Kik szedhetik a Bioaktív kékjód+-t és hogyan?
A Bioaktív kékjód+ a jódhiány pótlására ajánlott, és kizárólag az előírt mennyiségben szedhető!
Kortól, állapottól és az előírásoktól függően napi 1 vagy 2 vagy 3 cseppet nyelvre cseppentve lenyelni, vagy kevés tiszta vízbe cseppentve öblögetve lenyelni naponta egyszer étkezés előtt. A készítményt minden használat előtt jól fel kell rázni.
A Bioaktív kékjód+ egy cseppje 50 µg aktív jódnak felel meg. Fogyasztható úgy is, hogy egy liter tiszta vízbe cseppentjük az előírt napi adagot és azt a nap folyamán megisszuk.
A pajzsmirigy fokozott működése (hipertireózis)pajzsmirigy gyulladás illetve L-tiroxin szedése esetén a jódpótlásról feltétlenül egyeztessen kezelőorvosával.